Pálfordulás: A Radikális Átalakulás és az Árnyék Tánca

Január végén elérkezünk a Pálfordulóhoz. Ahogy a neve is jelzi, ez a nap a mozgásról, az irányváltásról és a belső átlényegülésről szól. A Katarzis Komplex Művészetterápia évköri rendszerében ez a nap a pólusváltás ideje: Saulból Pál lesz, az üldözőből apostol, a belső sötétségből pedig vakító fény. De ez a fény ezen a napon nem mindig barátságos – néha éppen a túl éles világosság az, ami óvatosságra int minket.

1. A „Saul-élmény” mint Terápiás Katarzis

Szent Pál története a bibliai hagyományban a hirtelen, sorsfordító felismerésről szól. Saul a damaszkuszi úton egy vakító fény hatására leesik a lóról, és megvakul, majd belső látása megnyílásával új emberként tér magához.

A művészetterápiában ez a katarzis pillanata. Gyakran hordozunk magunkban egy „Saul-arcot”: merev elképzeléseket, önkorlátozó hitrendszereket vagy haragot. A Pálfordulás rávilágít arra, hogy bármikor lehetőségünk van a fordulásra. Nem kell örökké abban az irányban haladnunk, ami már nem szolgál minket. A terápia során az alkotás az a „damaszkuszi út”, ahol a színek és formák ereje által „leeshetünk a lóról”, hogy végre ne a szemünkkel, hanem a szívünkkel lássunk.

2. A Fény és a Köd Dialektikája: Időjárás és Lélek

A népi regulák Pál-napkor meglepő módon gyakran a szép időtől félnek.

„Ha Pál fordul fényvel, az ember meghal éhen.” (Bosnyák S. 1980: 119) „Pálkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap süssön be.” (Bárth 1984: 884)

Pszichológiai olvasatban ez a túl korai megnyílás veszélye. Ha januárban túl erős a fény, az becsapós: a természet még nem áll készen a tavaszra. A művészetterápiában is fontos a fokozatosság. Ha túl hamar akarunk „megvilágosodni”, vagy túl korán tépjük fel a sebeinket, az érzelmi „fagyásokat” okozhat. A köd – bár a néphitben a betegség hírnöke („Ha Pál fordul köddel, az ember meghal döggel”) – a lélek szempontjából a tudattalan homálya, ahol még dolgunk van. A ködben lassabban kell járni, jobban kell figyelni befelé.

3. A Medve és az Árnyék: Szembenézés a Valósággal

Bár a medve-jóslatot legtöbben február 2-höz kötik, Topolyán és sok más vidéken ez már Pál-napkor megtörténik (Borus 1981). Ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, visszamegy, mert tudja, hogy a tél még tartani fog.

A Katarzis Komplex Művészetterápiában a medve az ösztönénünk, a belső erőnk szimbóluma. Az árnyék pedig a saját eltagadott részeinké. Ha „meglátjuk az árnyékunkat”, azaz szembesülünk a hibáinkkal vagy a félelmeinkkel, gyakran mi is vissza akarunk menekülni a „barlangunkba” (az ellenállásba). Pál napja arra tanít, hogy figyeljük az árnyékunkat: mekkora, milyen alakú, és mit akar üzenni a hátralévő „téli” (nehéz) időszakra?

4. A Pálpogácsa és a Haláljóslás: Elengedés és Megújulás

A tollas pogácsa sütése drasztikus rituálé: akinek a tolla megég, arra betegség vagy halál vár. A terápiás térben a „halál” szinte mindig szimbolikus elhalás. Ahhoz, hogy Pál megszülessen, Saulnak meg kell halnia. Ahhoz, hogy új életet kezdjünk, a régi énünk bizonyos részeinek „meg kell égnie” a kemencében. A tollaspogácsa készítése a sorsunkkal való bátor szembenézés. Nem a fizikai haláltól félünk, hanem a változástól. Mi az a tulajdonságod, amit ezen a napon jelképesen a tűzre dobnál, hogy helyet adj az újnak?

5. Az Állatok Fordulása: A Felszín felé

Gyimesben úgy tartották, a földben telelő állatok ilyenkor fordulnak a felszín felé (Bosnyák S. 1982). Ez a születés előtti pillanat. A mélyben, a sötétben már megmozdult valami. A terápiás folyamatban ez az a pont, amikor a kliens már érzi, hogy közeleg a megoldás, bár még nem látja a napfényt. Ez a „kifelé fordulás” a remény mozdulata.