Május első éjszakája: a májusfa és a szerelem ősi nyelve

Van valami, amit a modern ember szinte már elfelejtett: a szerelmet egykor nem szavakkal vallották meg, hanem tettel, titokban, az éjszaka leple alatt. Egy sudár fával, amelyet kilométereket gyalogolva hoztak az erdőből, szalagokkal, kendőkkel és csokoládéval díszítettek fel, majd hajnal előtt, csendben állítottak fel a kiszemelt lány kapuja elé.

Nem kellett hozzá okostelefon vagy tökéletesen megkomponált mondat. Csak bátorság és egy fa.

A májusfa: amikor a természet maga lett a szerelmi levél

Május elsejére virradó éjszaka szerte a magyar nyelvterületen bandába verődtek a legények, és fát hoztak az erdőről. Nyárfát, nyírfát, virágzó cseresznyeágat vagy fűzfát választottak, attól függően, mi termett éppen a vidéken. A lényeg sosem a fa fajtája volt, hanem az üzenet, amit hordozott.

A fát titokban szerezték be, sokszor lopták, miközben kilométereket gyalogoltak az erdőn át, patakokon keresztül a sötétben. Aztán feldíszítették színes papírszalagokkal, zsebkendőkkel, kendőkkel, édességgel, tükörrel vagy fésűvel. Minden díszítésnek megvolt a maga jelentése. Minél szebb, minél magasabb és minél gazdagabb volt a fa, annál mélyebb érzést fejezett ki. Hajnal előtt csendben állították fel a lányos ház kapujánál, titokban, mert a szerelem akkor volt igazi, ha nem kellett hangosan kimondani.

A lány válasza: három szál gyufa

A lány reggel meglátta a fát, és azonnal tudta, ki járt ott. A válasz sem volt bonyolult: aki jó szívvel fogadta az ajándékot, az kiment, és meggyújtott három szál gyufát. Aki borral is megkínálta a legényet, az még többet mondott ezzel.

Ahol két legény is udvarolt ugyanannak a lánynak, ott őrizni kellett a fát éjszaka, nehogy a vetélytárs ellopja bosszúból. Az őrzésről nóták születtek, a reggelről pedig legendák. A közösség mindenkit számon tartott: ki kapott fát és ki nem. A fa a lány megbecsülésének nyilvános jelképe volt. Nagy szégyen volt kimaradni belőle, és hatalmas dicsőség részesülni benne.

Több ez, mint szokás: üzenet a lélekről

A pszichológia nyelvén a májusfa pontosan azt fejezi ki, amit Jung az animus és anima fogalmával leírt: a férfi a nőben a saját belső nőiességét keresi, és megajándékozza azt. A természetből hozott zöld ág az élet, a termékenység szimbóluma, nem véletlenül lett a szerelmi szándék jelképe.

A fa él, növekszik és gyökerezik. Pontosan azt ígéri, amit a szerelem: hogy valami tartós és élő jön létre a két ember között. A népi hagyomány ösztönösen tudta azt, amit a modern pszichológia évtizedek kutatásával bizonyított. A szerelem nem csupán érzelem, hanem rítus, átalakulás és a természet nagy körforgásának emberi leképeződése.

Ami ma is él bennünk

A virágcsokor, amelyet ma a postással küldenek, a szerenád, amelyet a telefon váltott fel, vagy a „gondoltam rád” üzenet, amely éjfélkor érkezik, mind ugyanabból a forrásból fakad. Az emberi lélekben él valami, ami szeretne megmutatkozni, ami szeretne ajándékot vinni, és ami szeretne titokban, csendben, egy hajnali mozdulattal annyit mondani: látlak, és fontosnak tartalak. Ez nem avult el, csak más formát öltött.

Május első éjszakája ma

Ha ma éjjel kimennél a kertbe, vagy csak kinyitnád az ablakot, és megéreznéd a május levegőjét, mit éreznél? Kit juttatna eszedbe? Kinek vinnél ma egy zöld ágat, ha lehetne?

A májusfa ősi kérdése ma is ugyanaz: mersz-e megmutatni, hogy valaki fontos neked? Mert a szerelem nyelve nem változott, csak bátorság kell hozzá most is. 

Ha úgy érzed, hogy a saját szerelmi történeteid, a régiek és a mostaniak, még feldolgozásra várnak, keress meg bátran. A művészetterápia és a meseterápia olyan teret nyit, ahol ezek a történetek végre hangot kaphatnak.