Advent mint átmeneti idő – várakozás, fegyelem, megtisztulás

Az advent a keresztény liturgikus év egyik legösszetettebb időszaka: egyszerre hordozza magában a várakozás, az elcsendesedés és az előkészület jelentésrétegeit. A karácsonyt megelőző négy hét nem pusztán kronológiai felvezetés, hanem átmeneti idő, amely a profán hétköznapokból a szent ünnep felé vezeti az egyént és a közösséget.

A katolikus egyház gyakorlatában advent hagyományosan bűnbánati időszak volt. A középkori szabályozás szerint szerdán és pénteken böjtöt, szombaton pedig hústól való tartózkodást rendeltek el. A testi fegyelemhez lelki gyakorlatok társultak: hajnali misék, a roráték, amelyek sötétben, gyertyafény mellett zajlottak. Ezek az alkalmak nemcsak vallási események voltak, hanem közösségi ritmusadók is, amelyek meghatározták a falusi élet mindennapjait.

Advent idején tilos volt a zajos mulatság, a tánc, a lakodalom. Ez a tilalom nem pusztán erkölcsi szabályozásként működött, hanem az idő minőségének elkülönítését szolgálta: advent más idő volt, mint az év többi része. A csend, a visszafogottság, az önmegtartóztatás mind azt a belső munkát segítette, amely nélkül a karácsony ünnepe kiüresedett volna.

Jeles napok adventben – mágikus időszemlélet és termékenységvarázslás

Az adventi időszak gazdag jeles napokban, amelyekhez a magyar paraszti kultúrában jóslások, mágikus eljárások, rítusok kapcsolódtak. Ezek célja a következő esztendő sikerének biztosítása volt – a földművelésben, az állattartásban és az emberi sors alakulásában egyaránt.

András napja (november 30.) elsősorban a férjjóslás ideje volt. A lányok különféle praktikákkal – ólomöntéssel, gombócfőzéssel, álomidéző rítusokkal – próbálták megtudni jövendőbelijük kilétét.

Borbála napja (december 4.) a női sorsokhoz és a haláljósláshoz kapcsolódott, különösen az erdélyi és felvidéki területeken.

Miklós napja (december 6.) már inkább nevelő jellegű ünnep, amely a jutalmazás és büntetés kettősségét hordozta.

Luca napja (december 13.) pedig a legsűrűbb mágikus jelentéstartalmú nap volt: termékenységvarázslás, időjárásjóslás, boszorkányok elleni védekezés egyaránt kötődött hozzá.

A lucaszék készítése, a fokhagyma, kréta, szentelt tárgyak használata mind azt a célt szolgálta, hogy a közösség megvédje magát a láthatatlan, ártó erőktől. Advent tehát nemcsak az isteni érkezésre való várakozás, hanem a rend helyreállításának időszaka is volt.

Az adventi közösségi készülődés – kántálók, betlehemesek, ostyahordók

Advent idején szerveződtek azok a csoportok, amelyek a karácsonyi ünnepkör dramatikus és zenei hagyományait életben tartották: kántálók, betlehemesek, ostyahordók. Ezek a szerepek nem spontán alakultak ki, hanem tanulást, próbákat, közösségi együttműködést igényeltek.

Ostyahordás – a megosztott szentség rítusa

Az ostyahordás különösen az Ipoly menti falvakban maradt fenn sokáig. A kántortanító – gyakran saját maga vagy felesége által sütött – ostyát küldött szét az iskolás gyerekekkel karácsony böjtjén vagy az azt megelőző napokban. Cserébe a családok lisztet, babot, tojást, kolbászt, bort vagy pénzt adtak.

Az ostya a karácsonyi vacsora kiemelt eleme volt. Mézzel, fokhagymával, borssal ették, és az állatoknak is adtak belőle egészségvarázsló céllal. Az ostya így egyszerre volt liturgikus szimbólum és mágikus eszköz.

A pereszlényi ostyahordók köszöntője jól mutatja, hogyan kapcsolódott össze a vallásos és a paraszti gondolkodás:

„Ahogy a kis Jézusnak vitték a báránykát, Mi is azonképp hordjuk a szent ostyát.” (Csáky 1987)

A színes ostyák – fehér, zöld, piros, sárga – Krisztus életének és szenvedésének szimbolikus állomásait jelenítették meg, ahogyan azt a mendei és nemesvidi ostyahordó versek is tanúsítják (Barna 1985b).

Betlehemezés – dramatikus népi teológia

A betlehemezés a magyar nyelvterület egyik leggazdagabb karácsonyi hagyománya. Dramatikus játék, amely bibliai történetet mesél el, de mindig a helyi közösség nyelvén, humorával, társadalmi viszonyaival átszőve.

A játék központi jelenetei:

– szálláskeresés

– pásztorok ébresztése

– ajándékvitel

– Heródes-játék

A Magyar Népzene Tára négy fő típust különböztet meg:

1. erdélyi
2. alföldi és felső-tiszai
3. dunántúli
4. felföldi

Ezek nem pusztán földrajzi eltérések, hanem eltérő dramaturgiai hangsúlyok is. Az erdélyi típus erősen narratív, a dunántúli a pásztorhumorra épít, míg az alföldi változatokban gyakran megjelenik a betyár alakja.

A betlehemezésben a szent és a profán egymásba fonódik. A pásztorok évődése, az öreg csobán tréfás félrehallásai nem tiszteletlenséget jelentenek, hanem emberközelivé teszik a megváltás történetét.

„Serkenj, lelkem, mély álmodból…” (Sebestyén Á. 1972)

Bábtáncoltató betlehemezés és bölcsőjárás

A bábtáncoltató betlehemezés különleges formája a hagyománynak. A betlehem belsejében mozgatott figurák – angyal, ördög, Heródes, halál – drámai sűrítést hoznak létre. Ez a forma különösen alkalmas volt arra, hogy kisebb térben, gyorsan, látványosan adja át a történetet.

A bölcsőjárás és a Szentcsalád-járás már inkább áhítatos, női rítusokhoz kötődött. A kilencnapos szálláskeresés a közösség egymásra utaltságát, befogadókészségét fejezte ki.

Karácsonyi kántálás – énekelt áldás és adománycsere

A kántálás a karácsonyi ünnepkör egyik legelterjedtebb formája volt. A köszöntők énekkel, versekkel jártak házról házra, és áldást közvetítettek a háziak felé. Az adomány – étel, gyümölcs, pénz – nem alamizsna, hanem rituális csere része volt.

A „Csordapásztorok…”, „Mennyből az angyal…”, „Pásztorok keljünk fel…” kezdetű énekek már a 17–18. századi énekeskönyvekben is szerepelnek (Cantus Catholici, 1651).

A kántálás korcsoportonként tagolódott:

– nappal gyerekek

– délután fiatalok

– késő este házas emberek

A szénaszórás, a tyúkólba vitt énekelt széna mind a termékenységvarázslás része volt.

Záró gondolat – advent mint belső rendrakás

Advent hagyományai nem pusztán folklorisztikai érdekességek. Olyan szimbolikus nyelvet hordoznak, amely ma is érvényes kérdéseket vet fel: hogyan készülünk fel a változásra? Mit jelent várakozni? Hogyan kapcsolódik össze közösség és egyén?

A régi rítusok arra tanítanak, hogy az ünnep nem esemény, hanem folyamat. Advent nem a karácsony előszobája, hanem önálló lelki tér – amelyben helye van a csendnek, a fegyelemnek, a közös éneklésnek és a történetmesélésnek.

Felhasznált szakirodalom

• Barna Gábor (1985b): Népi vallásosság és szokások
• Csáky Károly (1987): Karácsonyi népszokások az Ipoly mentén
• Kálmány Lajos (1881–1891): Szeged népe
• Magyar Népzene Tára II.
• Sebestyén Ádám (1972): Karácsonyi játékok
• Kósa László (1979b): Népszokások