Március: A mocsár, a mag és a víz – A lélek láthatatlan újjászületése

Március beköszöntével egy egészen különös, szinte megfoghatatlan tartományba lépünk át. Ebben az időszakban a világ még félig a télé, a táj kopár és barna, a reggelek deresek, de a mélyben már valami visszavonhatatlanul megmozdult. Ahogy sétálunk az erdőben vagy akár a városi parkokban, láthatjuk, hogy a hó lassan, szinte észrevétlenül olvad. A patakok megduzzadnak, csorognak, a víz pedig mindenütt jelen van. Ez a víz az úr most, ő a meghatározó elem, az örök mozgás és a változás hírnöke. A természet lágyan, mégis végtelenül határozottan jelzi számunkra, hogy elérkezett az idő a feloldódásra és a régi, megcsontosodott formák elengedésére. A tél kemény, kristályos formái mostanra elveszítették tartásukat, és ami eddig szilárdnak, biztosnak tűnt, az most lassan szétfolyik, hogy átadja helyét valami teljesen újnak.

Ez a hónap a néphagyományban a Kikelet hava nevet viseli, de hívják Böjtelőnek vagy Böjtmásnak is. Ha ránézünk az égre és a csillagokra, láthatjuk, hogy a Halak archetípusa uralkodik ilyenkor. A Halak az évkör utolsó jegye, egyfajta összegzés és felkészülés a tavaszi napéjegyenlőség nagy robbanására. Ez egy átmeneti állapot, egy köztes tér, ahol a múlt és a jövő összeér. Olyan ez, mint az alvás és az ébredés határa, az a pár pillanat reggel, amikor már halljuk a külvilág zajait, de még benne vagyunk az álmaink szövetében. Márciusban belső világunkból elindulunk kifelé a természet ébredésével együtt, de ez az indulás még nehézkes, még sár tapad a talpunkra.

A Halak időszaka egyszerre kettős és titokzatos. A mocsár világa ez, amely első ránézésre rút, sötét és nyirkos helynek tűnik. A mocsárban minden bomlik, minden oszlik, a régi növények nyálkás uszadékká válnak. Pszichológiai szempontból ez a mocsár a mi belső nehézkedésünkkel, a depresszív hangulatokkal és a tehetetlenség érzésével áll párhuzamban. Sokunkban ez a hónap fáradtságot, levertséget, olykor megmagyarázhatatlan szomorúságot idéz elő. Úgy érezhetjük, mintha egy láthatatlan mocsárba gázolnánk, ahol minden lépésért meg kell küzdeni. De tudnunk kell, hogy ebben a sötét közegben rejtőzik az élet legfontosabb csírája. Szenvedés és mélypont nélkül nincsen újjászületés, ahogy a sötét iszap nélkül sem létezhetne a tavirózsa.

Molnár V. József, a néprajz tudósa gyönyörűen fogalmazza meg ezt a folyamatot, amikor azt mondja, hogy mindaz, ami a Vízöntő idején darabokra bomlott, az a Halak enyhületében nyálkás uszadékká válik. A tavaszelőn földbe került mag is feladja mag-létét, halálra válik, hogy a belőle sarjadó életnek táplálója lehessen. Ez a mondat a lélek legmélyebb titkáról beszél nekünk. A mag héja, amely egész télen védte a belső életet, mostanra feleslegessé, sőt akadállyá vált. Meg kell repednie, el kell korhadnia, hogy a benne rejlő lehetőség felszabaduljon. A személyiségünkkel is pontosan ez történik ilyenkor. Vannak régi szerepeink, maszkjaink, amelyeket a pszichológia perszónának nevez, és amelyek eddig talán védtek minket a külvilágtól. De márciusban ezek a maszkok már túl szűkek, már nem engednek lélegezni. Az elengedés fájdalmas lehet, mert olyan, mintha egy részünk meghalna, de csak így születhetünk újjá.

Az érzelmek ingadozása ebben az időszakban teljesen természetes jelenség. A hangulatunk hol mélyebbre süllyed a vizek mélyére, hol pedig a felszínre bukkan egy rövid levegővételre. A víz elem túlsúlya miatt az érzelmi életünk sokszor szélsőséges lehet. Megjelenik a sodródás érzése, amikor úgy érezzük, nincs kontrollunk az események felett, csak hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok. Ez az állapot veszélyes is lehet, ha túl sokáig maradunk benne, mert elvezethet az élettől való elmeneküléshez vagy káros szenvedélyekbe való kapaszkodáshoz. Ugyanakkor a víznek gyógyító ereje is van. Ha tudatosan engedjük meg magunknak a feloldódást, ha nem harcolunk görcsösen az érzéseink ellen, akkor a víz átmossa a lelkünket, és kitakarítja belőlünk a téli pangást.

A Halak szimbóluma két egymással szembe úszó halat ábrázol, amelyeket egy zsinór köt össze. Ez a kép tökéletesen mutatja be azt a feszültséget, amelyet márciusban hordozunk. Az egyik hal a mélybe, a múltba, az ösztönök világába húz, a másik pedig felfelé, a fény és a tudatosodás felé törekszik. A feladatunk ebben a hónapban nem az, hogy elszakítsuk ezt a zsinórt, hanem az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a kettő között. A hal ezüstös pikkelyei a hideg elmúlást idézik, de közben ő a legszaporább élőlény is, aki ezernyi ikrát rak. Ez a termékenység ígérete ott van minden pillanatban a pusztulás mellett.

A művészetterápia eszköztára ilyenkor rendkívüli segítséget nyújthat nekünk abban, hogy ezt a belső átalakulást ne csak elszenvedjük, hanem alkotó módon megéljük. Ha valaki úgy érzi, hogy érzelmileg teljesen szétfolyik, és elveszíti önmagát a mocsárban, annak a strukturáltabb alkotói módszerek segíthetnek. A ceruzával vagy krétával végzett rajzolás, a formák határozott meghúzása olyan, mint egy gátépítés a lélekben. Segít abban, hogy az énhatárok megerősödjenek, és ne vesszünk el a kollektív tudattalan áramlataiban. Ezzel szemben, ha valakinek a gondolkodása túlságosan merev, ha szigorú szabályok között éli az életét, és nem meri elengedni a kontrollt, annak a vizes festés válhat orvossággá. Ahogy a színek szétfutnak a nedves papíron, ahogy a formák feloldódnak egymásban, úgy lazulhat fel a belső merevség is.

A színeknek is különös jelentősége van ilyenkor. A márciusi ég kékje és az ébredező nap sárgája között feszül egy ív. Amikor ez a két ellentétes minőség, az érzelem és a ráció találkozik, megszületik a zöld. A zöld nem csak egy szín a palettán, hanem a psziché transzcendens funkciójának szimbóluma. Ez az a pont, ahol az ellentétek egyesülnek, és valami teljesen új minőség jön létre. Ez az igazi fejlődés, amiért egész márciusban dolgozunk a mocsár mélyén. Amikor meglátjuk az első zöld hajtást a földben, az valójában a mi belső egyensúlyunk megjelenése a külvilágban.

Március a nagy tisztítás, a böjt és a számvetés ideje is. Ahogy a természetben az árvizek kimossák a medret, úgy nekünk is szükségünk van egy lelki nagytakarításra. Érdemes ilyenkor elvonulni egy kicsit, izolációt és csendet keresni. A befelé fordulás, a magány nem büntetés, hanem lehetőség. Ebben a csendben hallhatjuk meg a saját belső hangunkat, amit a télutó zaja talán elnyomott. Meg kell vizsgálnunk, mit vetünk el idén. A mag, amit most a földbe teszünk, legyen az egy gondolat, egy terv vagy egy új elhatározás, meghatározza majd az egész évünk termését. Ne felejtsük el, hogy amit ilyenkor teszünk, annak következményeivel előbb-utóbb találkozni fogunk.

Ebben a folyamatban sokat segíthet a mandala festése vagy egy montázs készítése. A mandala központi formája segít abban, hogy a személyiségünk újrarendeződjön egy stabil pont körül. Ahogy a középpontból kiindulva haladunk a szélek felé, úgy válik érthetővé a saját belső világunk szerkezete. A montázs-technika pedig lehetőséget ad arra, hogy a múltunk töredékeiből, a régi magazinok képeiből vagy a saját emlékeinkből valami újat állítsunk össze. Ahogy ollóval szétvágjuk a régit, az olyan, mintha mi magunk segítenénk a mag héjának megrepedését.

A hónap vége felé közeledve lassan növekszik a tudatosságunk. Az ébredő öntudat mellett azonban megmarad az érzékenység és az álomszerű látásmód. Ez a művészi beállítódás legszebb ideje. Már nem csak a mocsarat látjuk, hanem észrevesszük a gőzölgő halálhelyen virító tavirózsát is. Ez a virág a mocsár sötétjéből táplálkozik, mégis hófehér és tiszta. Ez az emberi lélek diadala az anyag felett, a szellem győzelme a nehézkedés felett.

Március tehát a finom és csendes átalakulás hónapja. Nem kell siettetnünk semmit, nem kell erőszakkal kinyitnunk a rügyeket. Elég, ha jelen vagyunk, ha figyelünk a víz áramlására, és megengedjük magunknak, hogy részesei legyünk ennek a hatalmas, kozmikus körforgásnak. A türelem és az éberség most a legfontosabb erényeink. Engedjük meg a mag héjának, hogy elbomoljon, és higgyük el, hogy ami belőle születik, az sokkal szebb és erősebb lesz, mint amit valaha is el tudtunk képzelni. A halálnak teljesnek kell lennie ahhoz, hogy húsvétkor majd az élet is az lehessen. Ebben a kettősségben, ebben a szent átmenetben rejtőzik a március valódi üzenete mindannyiunk számára.

Művészetterápiás útravaló a márciusi napokra

Ahogy haladsz át ezen a hónapon, javaslom, hogy tarts magadnál egy naplót vagy egy vázlatfüzetet, ami az utitársad lesz a mocsárban. Nem kell műalkotásokat létrehoznod, csak engedd, hogy a kezed kövesse a belső vizeid áramlását.

Gyakorlat a mocsár elengedéséhez: Keress egy csendes órát, amikor senki sem zavar. Vegyél elő egy nagyobb papírt és fekete, barna, sötétszürke festékeket vagy krétákat. Engedd meg magadnak, hogy felvidd a papírra mindazt a nehézkedést, fáradtságot és elakadást, amit érzel. Ne akarj formákat alkotni, csak hagyd, hogy a színek elborítsák a lapot. Ez a te belső mocsárad. Amikor úgy érzed, mindent kiadtál magadból, vegyél egy fehér tollat vagy sűrű fehér festéket, és egyetlen ponton, valahol a sötétség közepén, kezdj el egy apró, csíraszerű formát rajzolni. Figyeld meg, ahogy a fehér fény szembeszáll a sötéttel. Ez a te reményed és a megújulásod jelképe.

Gyakorlat az egyensúly megtalálásához: Készíts egy képet, ahol csak kéket és sárgát használsz. Kezdj el festeni a papír két széléről: az egyik oldalon a kék érzelmi vizei, a másikon a sárga tudatos fényei jelenjenek meg. Lassan közelítsd a két színt egymáshoz a papír közepén. Figyeld meg a pillanatot, amikor találkoznak, és létrejön a zöld. Próbálj ki minél több árnyalatú zöldet kikeverni belőlük. Ez a gyakorlat segít abban, hogy a benned lévő ellentéteket békévé és harmóniává szelídítsd.

Március végére, ahogy a nappalok hosszabbodnak, te is érezni fogod, hogy a belső tartásod megerősödik. A mocsár lassan visszahúzódik, a föld felszárad, és te készen állsz majd arra, hogy teljes pompádban kinyílj a tavaszi napfényben. Addig is légy türelmes magadhoz, és tudd, hogy minden, ami most történik, érted történik.