Szent Miklós napja

December 6-a Szent Miklós napja – az a nap, amikor a piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás és az őt kísérő krampusz egyszerre jelenik meg a gyerekek életében. A Mikulás a jócselekedet, a titkos ajándékozás és a védelem szimbóluma, míg a krampusz – ördögszerű, láncos alakja – a személyiség fegyelmezést igénylő, ösztönösebb oldalát képviseli.

A Mikulás alakja a városi polgárságtól a falusi értelmiségen át jutott el a parasztsághoz. Terjesztésében nagy szerepet vállaltak az óvodák és iskolák. Az 1950-es években a szocialista rendszer a Mikulás helyett az orosz „Gyed Moroz” mintájára a Télapó elnevezést akarta bevezetni, de ma már mindkét név elterjedt. A „Mikulás” a Miklós név szlovák változatából ered, míg a „krampusz” elnevezés bajor–osztrák eredetű (Kiss L. 1962).

A Miklós-napi alakoskodás régi formái

A Dunántúlon és más vidéki tájakon a Miklós-naphoz kapcsolódó alakoskodás évszázadokra visszanyúló szokás. Legények és nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában, láncot csörgetve járták a házakat, ijesztgették a gyerekeket és a lányokat. 1785-ből Csepreg városából tiltó rendelet is fennmaradt, amely megtiltotta a házról házra járó, éjszakai csendet megzavaró álarcos játékokat (Bálint S. 1977: I. 47).

A helyi változatok sokszínűek:

• Vépen a tollfosztókhoz mentek,
• Szilben a gyerekeket imádkoztatták meg,
• Csornán ajándékot kaptak,
• Beledben az utcán és a házakban ijesztgették a lányokat, láncot csörgetve, söprűt zörgetve.

Csilizradványon maskarába öltözött férfiak harisnyát húztak a fejükre, kenderkócból szakállt készítettek, csörgősbottal ütötték a padlót, hogy elűzzék a bajt.

Csákányban két alakoskodó járt: Szent Miklós és az ördög. A Mikulás bundát viselt, kenderszakállt ragasztott, láncot hordott a derekán, botot vitt. Az ördög szalmából készült púppal, rossz ruhában, kolomppal és vesszőkorbáccsal fenyegetett.

A középkori diákhagyományok nyomait hordozza az a forma, ahol a püspök kíséretével járta a házakat, vizsgáztatta, imádkoztatta és tréfásan büntette a gyerekeket. Hasonló szokások éltek a Csallóközben, Mátyusföldön és az Ipoly mentén, ahol a lányok tréfás gyóntatásban vettek részt (Manga 1941b: 190–191).

Így a Mikulás–krampusz kettős alakja egyszerre testesíti meg:

• a jót, a fényt, az ajándékozó minőséget,
• és a kontrollált, fegyelmező erőt, amely a rossz következményeire figyelmeztet.

A Mikulás-ajándékozás szimbolikája

A csizmába kerülő hagyományos ajándékok jelentésrétege:

• Alma – élet, egészség, újjászületés
• Dió – belső kincs, bölcsesség
• Narancs – nap-szimbólum, a fény visszatérésének ígérete

A csizma és az ablak a világok határa: itt lép át a láthatatlan a láthatóba. A csengő hangja a rossz elűzésére szolgált, a lánc a lekötött árnyék, a virgács pedig a tanulás és a következmények jelképe.

A titkos ajándékozás misztikuma a gyermeki fantázist és a belső csodavárást táplálja – azt az archaikus tapasztalatot, hogy néha akkor is érkezik hozzánk jó, amikor nem látjuk, ki hozta.

Művészetterápiás kitekintés

A decemberi időszak különösen érzékenyen érinti a belső gyermeki réteget. A művészetterápiás folyamatban ilyenkor gyakran jelennek meg olyan motívumok, amelyek a várakozás, az ajándékozás vagy éppen a hiány élményéhez kapcsolódnak.

Az alkotások mögött felbukkanhat:

• az a gyermek, aki izgalommal várta a cipőbe rejtett ajándékot,
• vagy az, aki nem kapta meg azt, amire vágyott,
• az adás öröme,
• vagy az elfogadás nehézsége.

A rítus mélyrétege itt válik személyessé: nem a tárgy az ajándék, hanem a mögötte álló figyelem és jó szándék.

A művészetterápiában a lassú vonalvezetés, a papír érintése, egy szín kibontakozása olyan, mint egy belső Mikulás-ablak megnyílása. Teret ad annak, hogy az alkotó kapcsolatba lépjen:

• azzal, amit adni szeretne,
• és azzal is, amit elfogadni nem mindig mer.

A december így nem pusztán ünnepi időszak, hanem archetipikus tanulótér. Segít felfedezni a belső ajándékokat, és felismerni a még be nem gyógyult félelmeket, hiányokat. A művészetterápiás tér megtartó ereje segíti ezeket átdolgozni, és új belső ritmussá formálni.

A rítusokhoz való kapcsolódás így válik belső úttá: nem a külső Mikulás miatt, hanem a belső mozdulat miatt, amely arra hív, hogy adjunk, elfogadjunk, és a téli csendben visszatérjünk önmagunk melegéhez.

Mikulás napja ma

Ma a piros ruhás Mikulás figurája és a krampusz jelenik meg a gyerekek előtt, az ajándékozás öröme pedig nemcsak örömszerzés, hanem finom emlékeztető is: a jóság, a figyelem és a titkos apró cselekedetek tartják életben a közösséget.

Régi és új szokások találkoznak: a falu, a város, a család és az egyén számára is lehetőséget adnak arra, hogy a téli sötétségben fényt hozzanak létre – kint és bent egyaránt.