Archetípusok, női tiltások és a téli forduló lélektana

December 4-e, Borbála napja a magyar hagyománykörben csendesebb, visszafogottabb névnap, mint Luca vagy András napja – mégis mélyen gyökerezik a téli időszak archaikus fényvárásában. Bár a hozzá kapcsolódó hiedelmek és szokások szórványosan terjedtek el a magyar nyelvterületen, a mögöttük húzódó lélektani tartalmak, archetipikus üzenetek és női minőségekről szóló szimbolikák egyértelműen illeszkednek a téli ünnepkör nagy, beavató ívébe.

Borbála napja egyszerre hordozza a tiltás, óvás és befelé fordulás energiáját, miközben finom rétegeiben megjelenik a növekedés, az új élet csírájának elindulása. A kettősség – visszahúzódás és csírázás – éppen olyan, mint maga december: a legsötétebb napokban indul el a fény születésének folyamata.

A tilalmak napja – mit üzen ez a léleknek?

A Borbála-napi tiltások – fonni, varrni, söpörni, ruhát kint hagyni nem szabad – első pillantásra babonáknak tűnhetnek, de valójában védelmi struktúrák, amelyek a női munkákhoz kapcsolódó mágikus tereket óvták.

Nem szabad fonni

A Mura-vidéken tartották úgy, hogy Borbála bedobná az ablakon az orsót, „kóccá verné” a fonalat, sőt, a marhák lábára tekeredve még bajt is okozhatna.

Ez a kép a tudattalan ősi rendjéből érkezik: a fonal a sors, az élet összefűzése, a női alkotóerő szimbóluma.

Borbála napján – akár Lucakor – megbomlik az élők és a szellemvilág határa. Ilyenkor nem szabad sorsot szőni, mert a külső erők beavatkozhatnak a fonásba. A tiltás megóv:

„Ma nem alakítasz. Ma nyugalomban tartod a fonalat, hogy a saját ritmusában érjen tovább.”

Nem szabad varrni

A magyar hiedelem szerint bevarrnák a tyúkok fenekét – vagyis: a termékenység, a bőség útját zárnák el.

A varrás alapvetően a lezárás, a sebek összehúzása, a határkijelölés aktusa.

December elején azonban még nem húzódhat össze semmi: a világ ekkor még a sötétség és a fény határán lebeg.

A tilalmak valójában azt mondják: Maradj nyitott. Ne zárd be, amit a természet még nem zárt le.

Söpörni sem szabad

A „szerencsét kisöprés” képzete nagyon ősi: a söprés a tél folyamán többször is megjelenik tiltásként (Luca, Szenteste, újév).

A lélektani rétege: a mély, téli időszakban nem rendezzük át a külső rendet – a belsőben zajlanak a folyamatok.

A külső térbe való túl erőteljes beavatkozás – söprés, rendrakás – a szerencse, a termékenység, a „fény magjának” megbolygatását jelenti.

A női látogató mint szerencsétlenség hordozója

A teljes téli ünnepkör egyik visszatérő hiedelme, hogy női látogató nem hoz szerencsét a házra. Borbála napja sem kivétel.

Ennek gyökere a női alakhoz kapcsolt kétarcúság:

– a teremtő, életadó minőség

és

– az éjszakai, boszorkányosan mozgó, ártó erő lehetősége.

Decemberben – amikor a világ alszik és a határok elvékonyodnak – a női látogató nem egyszerűen személy: archetípus, a váratlan, kontrollálhatatlan női energia megjelenési formája. Ezért „űzik ki seprűvel” – nem a személyt, hanem az ártó erőt küldik vissza a küszöbön túlra.

A szimbolika mélyen összefügg a női archetipikus körrel: a Sötét Anya, a Belső Varázsló, a Mélység Úrnője jelenik meg ilyenkor, és a közösség óvja magát attól, hogy ez az erő belépjen a háztartás intim terébe.

Tiltott tárgyak: ruhák, ajándékok, kölcsönök

A Borbála-naphoz kapcsolódó „ne hagyj kint semmit”, „ne adj kölcsön”, „ne ajándékozz” szabályok mind ugyanarra utalnak: tartsd magadnál a javaid, az energiád, a szerencséd magját.

A téli időszakban a létfenntartás nagyon is valós kérdés volt: a kölcsön adott tárgy veszteség, a kint hagyott ruhadarab pedig a boszorkányok rontását hívta.

Lélektani értelemben: ez a visszavonás időszaka. A belső munka ideje.

A kotyolás – a férfi energiák termékenység-köszöntő játéka

Borbála napján – akárcsak Lucakor – a fiúk kotyolni jártak.

A kotyolás ősi termékenységvarázsló szokás, amelyben a fiúk a férfierő, a bőség és a közösség jóllétének „küldöttei”.

Zala megyei Beleznahegyen gyűjtötte Eperjessy Ernő a jól ismert verset, amelyben keverednek a lucázó, regölő és farsangköszöntő elemek. A vers sorai egyszerre gyerekesen játékosak és archaikusan súlyosak:

„Adjon az uristen 
Ennek a gazdának
Két szép tehenet…”

A kotyolás a jövő évi termésre, az állatok szaporaságára és a ház bőségére mondott áldás.

A végén a leguggolás gesztusa – „Így üljje meg a kentek kotlósa a tojást!” – a termékenység mimézise: az új élet melegítése, óvása.

A fiúk ilyenkor a közösség férfi magjai: ők hozzák a jövő év erejét.

A javasolt tevékenységek: tollfosztás és borfejtés

A tiltások mellett bizonyos munkák viszont kifejezetten szerencsét hozónak számítottak ezen a napon.

Göcsej: tollfosztás

A tollfosztás közösségi munkavégzés – egyszerre fizikai és közösségi rítus.

A nők ilyenkor együtt ültek, beszélgettek, meséltek, nevetéseik közben foszlott a toll – és foszlottak a félelmek, szorongások is.

A toll puhán rakódott össze: a közösségi térben született meg a meleg ágynemű, a tél elleni védelem.

Ez az alkotó gesztus a belső melegítés archetípusát hordozza.

Baranya: borfejtés

A bor fejtése a tisztulás, a lényeg elkülönítése a zavarostól.

A tiszta bor – a lélek tisztább állapota.

Nem véletlen, hogy erre a napra tették: a sötétségen át a fény felé tartó időszakhoz a „tisztaság előkészítése” kapcsolódik.

A Borbála-ág: a fény csírája a téli sötétben

A csíráztató és vízbe tett gyümölcság szokása kétféle jelentést hordoz:

1. a következő év termésére való jóslás,

2. a lány férjhezmenetelének jelzése.

A középső-Ipoly mentén, Paláston a leány sorsát firtatta a kivirágzó ág; Doroszlón viszont a termésre jósolt.

A gyümölcság december elején teljesen élettelennek tűnik.

Mégis, ha vízbe tesszük, karácsonyra kizöldülhet, kivirágozhat.

Ez az egyik legmélyebb téli szimbólum: az élet láthatatlanul, a mélyben már elindult.

A téli sötétségben is ott dolgozik a fény.

Nem látjuk, de jelen van.

Ez maga a remény archetípusa.

Archetípusok Borbála napján – a Védelmező és a Csíráztató Nő

Borbála napja két archetípus találkozási pontja:

1. A Védelmező Nő

Aki tilt, óv, megtart, bezárja a küszöböt a láthatatlan erők előtt.

Ő az, aki vigyáz a sors fonalára, nem engedi be a kócot, a rendetlenséget, az ártó erőket.

2. A Csíráztató Nő

Aki a vízbe tett ágakkal a világ lassú ébredésébe kapaszkodik.

Ő az, aki tudja: a láthatatlanban már elindult valami, és a mélyben formálódik a jövő.

Borbála napja e két női minőség határán áll.

A sötétség mély pontján egyszerre óvjuk, ami van, és előkészítjük, ami lesz.

Mit üzen ma a Borbála-nap a léleknek?

– Tartsd magadnál az energiád. Ne kölcsönözz, ne adj ki túl sokat.

Ez a visszavonás, a regenerálódás ideje.

– Ne „fonsd tovább” a történetedet ma.

Pihenjen a cselekvés. Engedd, hogy ami benned formálódik, a saját ritmusában érjen.

– Hagyd békén a rendezetlenséget.

Ne söpörj, ne akarj túl gyorsan tisztulást. A belső munkának most tere van.

– Tegyél vízbe egy ágat.

A legszebb téli gesztus: jelképe annak, hogy benned is elindult valami.

Még rejtve van, még csöndes, de közeledik.

– Engedd meg magadnak a csírázás és a hibernáció kettősségét.

A december nem a teljesítmény ideje.

A mag ideje. A belső fény készülődése.