Szent Orsolya napja

Az évkör októberi íve már a befelé fordulás felé hajlik. A természet a lelassulás, az elengedés felé halad, és az emberi lélek is egyre inkább érzi, hogy a külső aktivitás helyét a belső rendrakás, a csend, a visszavonulás ideje veszi át. Október 21-én, Szent Orsolya napján, a néphagyomány egyszerre őrzi a természet körforgásának bölcsességét és a női lélek archetipikus történetét.

A hajdúböszörményi pásztorok úgy tartották, ha Orsolya napján szép az idő, akkor karácsonyig kitart a derű. Szlavóniában ezen a napon takarították be a káposztát, a Somló-vidéken pedig ekkor kezdték a szüretet. A természet és az ember ritmusa itt még egyszer összeér, mielőtt a tél elcsendesíti a földet.

Ez a nap tehát átmenet a bőségből a befelé fordulásba: a külső termékenység ideje lezárul, hogy a belső világban érhessen tovább az, ami beérett. Jung írja:

„Az élet ritmusa mindig a kint és bent, a nappal és éjszaka, a termékenység és pihenés váltakozása. Aki nem tudja követni ezt a ritmust, elveszíti kapcsolatát a lélekkel.”

(C. G. Jung: A tudattalan pszichológiája)

A népi időjóslat szimbolikusan is értelmezhető: amilyen az Orsolya-napi fény, olyan lesz a tél is. Azt üzeni, hogy az őszi napokban megőrzött melegség, hála és hit mintegy „lelki tartalékot” képez a sötétebb hónapokra. Ez a bölcsesség ma is érvényes: amilyen energiát most beviszünk a belső terünkbe, abból fogunk élni a téli időszakban.

Szent Orsolya mint archetípus

A legenda szerint Orsolya brit királylány volt, aki tizenegyezer társával együtt Rómába indult zarándoklatra, majd Kölnnél a hitükért mártírhalált szenvedtek. A történet, bármennyire is távoli és misztikus, a női lélek egyik alapmintáját hordozza: a belső hűség és az együtt vállalt sors archetípusát.

Erich Neumann A nő archetípusa című művében írja:

„A nő igazi útja nem a külvilág meghódítása, hanem a lélekhez való hűség megtartása, még akkor is, ha ez az út a fájdalmon át vezet.”

Szent Orsolya és társai e hűség szimbólumai. Az a tény, hogy nem egyedül, hanem női közösségben jelennek meg, különösen fontos: a női lélek kollektív természetét idézi. Jung szerint a női archetípus mindig kapcsolatban áll más nőkkel, az anyával, a nővérrel, a barátnővel, a közösséggel — nem elszigetelt hős, hanem a lélek hálójának része.

A tizenegyezer szűz motívuma nem szó szerinti, hanem szimbolikus: a „sokaság” az archetípus erejét, a női princípium kollektív megnyilvánulását jelöli. A női közösség, amely együtt vállalja a hit útját, ma is fontos mintázat: a támogató női kör, az egymásban való megtartás és a közös önismereti út ősképe.

Marie-Louise von Franz így ír erről:

„A nő beavatása nem a harcban, hanem a hűségben, a kitartásban és a szenvedés átváltoztatásában történik.”

(A női beavatás meséi)

Szent Orsolya tehát a belső hithez való hűség archetípusa. Nem a külső hatalom vagy siker a célja, hanem az, hogy megőrizze önazonosságát a legnagyobb nyomás közepette is. A mártíromság itt nem önfeladás, hanem belső szabadság: annak felismerése, hogy a lélekhez való hűség a legmélyebb életigenlés.

A női közösség mint megtartó erő

A művészetterápiás folyamatban a női közösség szimbóluma gyakran jelenik meg mint a megtartó tér archetípusa. Ahol a női tapasztalat megosztható, ott a lélek gyógyulni kezd. Szent Orsolya alakja segíthet abban, hogy felismerjük: a női erő nem a magányos hősiességben, hanem az egymásra hangolódásban rejlik.

A Somló-vidék szüreti hagyománya, amely Orsolya napjához kötődik, ugyanezt a közösségi mintát hordozza. A szüret nem csupán a termény gyűjtéséről szólt, hanem az együttműködés és ünneplés ideje volt. A közös munka, a dal, a nevetés – mind a közösségi lélek mozdulásai, amelyek a női archetípusban mélyen gyökereznek.

Orsolya napja a művészetterápiás szemléletben

E nap üzenete a művészetterápiás folyamatban a belső hűség és a megtartó kapcsolatok témáját szólíthatja meg.

Az alkotás során feltehetők például ezek a kérdések:

• Milyen értékekhez maradtam hű az elmúlt év során?

• Hol tudtam kitartani önmagam mellett, még ha ez áldozattal járt is?

• Milyen női kapcsolataimban érzek valódi megtartást, közösséget, inspirációt?

• Mit jelent számomra a „szent szövetség” – kikkel vagy mivel kötöttem mély, lélektől fakadó kapcsolatot?

Egy ilyen folyamatban a vizuális szimbólum lehet például a kör, a védelmező palást, vagy a tűz, amely a közösség középpontjában ég. Az alkotásban megjelenő fény, arany, fehér és mélyvörös árnyalatok a hit, a hűség és az áldozat szimbólumai.

A fény őrzése

A népi időjóslat szerint, ha Orsolya napján szép az idő, enyhe tél várható. Ezt szimbolikusan is értelmezhetjük: ha most, az ősz végén képesek vagyunk a derűt és a belső fényt megtartani, akkor a tél sötétebb időszaka is enyhébb lesz – lelkileg és energetikailag egyaránt.

Szent Orsolya napja így az átmenet ünnepe: a külső világ záródásával a belső világ kapui nyílnak. A hűség, amit Orsolya képvisel, már nem a külső kötelességekhez, hanem a lélekhez, az igaz belső hanghoz való hűség.

Ahogy Mircea Eliade írja:

„A szent nem más, mint az, amihez hű maradunk akkor is, ha a világ elfeledte.”

(A szent és a profán)

Orsolya napja tehát emlékeztet arra, hogy a női lélekben élő hűség nem pusztán erkölcsi kategória, hanem a lét benső ritmusának követése – az a csendes, mély bizalom, hogy ami igaz bennünk, az akkor is megmarad, ha minden más elmúlik.

Felhasznált irodalom:

• C. G. Jung: A tudattalan pszichológiája

• Erich Neumann: A nő archetípusa

• Marie-Louise von Franz: A női beavatás meséi

• Mircea Eliade: A szent és a profán

• Kerényi Károly: Az istenek születése

• Hoppál Mihály: Jelképtár