A hét holló

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy asszony. Annak az asszonynak volt hét fia. Azok után egyszer csak gyönyörű szép lánygyereket hozott a világra.

A gyerekágy után, mikor először járt a faluban, azt látta, hogy a hét fia épp jön ki a kocsmából. Annyira megharagudott rájuk, hogy megátkozta őket:
– Váljatok hollókká, ha a kocsmába jártok!

Alighogy ezt kimondta, a hét holló ott szállt el a feje felett, az ő hét fia. Ő meg ment hazafelé.

Már a kislány nagyocskára nőtt, szép lett, anyányi. Látta, hogy az anyja mindig sír.

– Miért sírsz te, anyám? – kérdezte.
– Ne kérdezz engem, hogy miért sírok! Úgysem tudsz te engem megvigasztalni – felelte az.
– Dehogynem, édesanyám, tudnék tán valamit én is! Mondja csak meg, majd meglátja, hogy jobb lesz!
– Megmondom, fiam, ha olyan nagyon erősködöl, de tudom, hogy hasztalan. Hát tudod-e, mikor te születtél, már volt neked hét bátyád, akik kocsmába jártak. Én meg megátkoztam őket, hogy “váljatok hollóvá!”, ők azzá változtak, elszálltak, azóta úgy oda vannak, hogy se hírük, se nyomuk, nem tudok róluk semmit.

Ezt mondta az asszony, de nagyon keserves sírásba fogott. Vigasztalta volna a kislány, de csak rosszabb volt. Annál jobban sírt.

Egy nap reggel azt mondja a lány az anyjának:
– Édesanyám! Süssön nekem pogácsát! Én elmegyek, felkeresem a bátyáimat.
– Hova mennél, te? Hisz azt se tudod, hol, merre keresd őket!

De a lány kötötte magát, az anyja se állhatott elébe, hogy ne menjen. Sütött neki pogácsát, azzal útnak eresztette.

Ment a lány, mendegélt, hetedhét ország ellen. Utjában találkozott egy farkassal. A farkas megállott előtte az úton. A lány meg nagyon megijedt.

– Sose ijedj meg tőlem, jó lány, nem bántalak én. Adjál inkább egy falat ennivalót, mert már úgy ehetném, hogy majd elveszek!

A lány megbátorodott, kivett a tarisznyából egy pogácsát, odaadta neki. Az meg egy sípot adott neki érte, hogy ha akármi baja lesz, csak fújja meg, ő azonnal segítségére megy. Azzal elváltak egymástól.

Ment a lány tovább. Útközben egy rókával is találkozott.

– Hallod-e, jó lány, fordíts meg engem a másik oldalamra, már hét esztendeje nyomorgok a fél oldalamon. Jótét helyébe jót várj!

A lány megsajnálta azt is, megfordította, adott neki is egy pogácsát. A róka meg leszakított magáról egy szál szőrt, odaadta neki, hogy ha szüksége lesz valamire, csak szakítsa ketté, ő rögtön ott terem. Jól van, a lány azt is eltette.

Harmadszor meg, ahogy megyen, egy gallyról leszól neki egy kismadár. Az is pogácsát kért. Adott ő annak is. A kismadár meg hála fejében olyat mondott, hogy, ha a Veres-tengerhez érsz, ott egy szép alma esik elébed. Te azt vedd fel, edd meg, a csutáját meg tördeld el, és hajigáld a vízbe!

A lány megköszönte a madár jóakaratát, és indult. De a kismadár attól a perctől fogva mindig vele ment. Sokszor feljött a nap, meg sokszor lement, míg egyszer csak nagy sokára a Dunához ért a lány. Próbálna, próbálna, de nem tud rajta átjutni. Benyúlt a zsebébe, elővette a sípot, és megfújta. Rögtön ott termett a farkas.

– Mit parancsolsz? Itt vagyok – mondta a farkas.

A lány elmondta a baját. Akkor a farkas elvette tőle a sípot, megfújta ő is, hát csak úgy nyüzsgött a sok farkas, annyi jött oda. Mentek egyenest a Dunának. A lány nem tudta, mire vélje. Látta azután, mikor már mind belement, hogy azért van ez, hogy ő át tudhasson menni! Úgy átsétált a sok farkas hátán, hogy még a cipője széle se lett vizes.

Már a Dunán átment volna, de még csak ezután jön a sok nehéz út! Megy, mendegél, már el is fáradt, mikor a Fekete-tengerhez ért. Hogy menjen ő azon át? Mindenféleképpen törte a fejét rajta. Eszébe jutott a szőrszál. Szétszakította. Rögtön ott termett a róka.

– Mit parancsolsz, kedves gazdám?
– Vigyél át a Fekete-tengeren, mert nagy utam van nekem.

A róka csak nekifarolt a tengernek, a farkát rávetette a tengerre hogy félig átérte, akkor azt mondta a lánynak, hogy
– Eredj, no!

Mikor a tenger közepén volt a lány, a róka megfordult a tenger másik partja felé, úgy, hogy a lány minden baj nélkül átmehetett a róka farkán. De a kismadár is mindig vele ment.

Egyszer a Veres-tengerhez ér a lány. A partján mindjárt elébe esik egy alma. Enni kezdi, a csutáját pedig a vízbe hajigálta egy cseppig. A csutából gyönyörű szép hajók lettek. Egyikre felült, az elvitte túl a Veres-tengeren. Ott a parton volt egy nagy hegy, annak a tetejében meg egy kis ház.

A kismadár, aki hűségesen kísérte, itt azt mondja a lánynak:
– Te ide tartasz, ebbe a kis házba, de te oda nem tudsz magadtól feljutni sohasem. Hanem amott, a hegy tövében van egy hattyú, ülj annak a hátára, kapaszkodj a nyakába, ne félj, majd felvisz az!

Úgy is volt. A lány ráült, a hattyú meg felvitte.

Bement a kis házba, szétnézett. Elővette az asztalterítőt, kirakott rája hét pogácsát. Aztán elbújt az ágy alá. Este hazajönnek a hollók, szétnéznek a házban, kérdezősködnek, tanácskoz­nak, hogy ki járt itt, de nem tudják kisütni. Azzal lefeküdtek, reggel meg elmentek hazulról.

Másnap is úgy történt a dolog. A lány megterített, és elbújt az ágy alá. A hollók találgatták most is, de nem mentek semmire. Harmadnap a hollók javában eszik a pogácsát, a lány meg csak előbújik az ágy alól, és azt mondja nekik:
– Ismertek-e még engem?

Azt mondják erre a hollók:
– Hát hogyne ismernénk, hiszen te a testvérünk vagy! De tudod-e mit, ne maradj te itt közöttünk, mert ha a hollók királya hazajön, széttép. Eredj, míg szépen vagy!

De a lány megkötötte magát, hogy bizony nem megy ő addig, míg őket ki nem szabadítja! Azt mondják a hollók:
– Nem lesz abból semmi, mert ahhoz hét esztendőt, hét fél órát meg hét minutát kell éhezni, meg az idő alatt egy árva szót sem szólni. Te meg azt nem bírod ki!
– Dehogynem! – mondta a lány. – Majd megpróbálom!

Azzal elbúcsúzott a hollóktól, és ment, amerre látott.

Útja egy nagy uradalomba vezetett. Talált egy nagy szalmakazalt, ebbe belebújt. Ott volt ő magányosan, se nem evett, se nem szólt senkihez. Hiába hozta a király agara az ételt, rá sem nézett, még csak hozzá sem nyúlt.

De egyszer csak a lovász észreveszi, hogy az agár, ami ételt kap, mind a kazalhoz viszi. Rálesett. Meglátta, hogy a kazalban lyuk van, a lyukban meg valami szép lány van elrejtőz­ködve. Jelenti is a királynak mindjárt, hogy mit látott. A király odament, szólítgatta a lányt, de az tartotta a fogadalmat, és nem szólt. A király azt hitte, hogy a lány néma, de nem törődött a némaságával, és elvette feleségül. Nemsokára lett egy szép gyerekük.

De volt az udvarban egy kutyairigy vasorrú bába is, aki haragudott a néma királynéra szörnyen. Mindenáron el akarta veszejteni. Elkérte egyszer tőle a kisgyereket, vesszőkosárba fektette, betette a folyóba, az meg vitte, vitte lefelé a kosarat, benne a kisgyereket.

A vasorrú bába bement a királyhoz, azt mondja neki:
– Mit érdemel az az asszony, aki saját tulajdon gyerekét a folyóba öli?

A király sejtette, hogy az ő feleségére kell most szólni, de nem szólt, csak azt mondta:
– Még várok, az igazság majd kisül!

De született ám a királynénak második, harmadik gyereke, azokat is mind elveszejtette a vasorrú bába a vízen. De szerencsére egy molnár, akinek egy csepp gyereke sem volt, valamennyit kifogta. A gyerekek születését azonban látták a hollók, meg azt is, ahogy a molnár egymás után kifogta őket.

A király végül, mit volt mit tenni, elhitte, hogy a felesége csakugyan ártott a gyerekeknek. Kilencvenkilenc kocsi fát hordatott máglyába, és megparancsolta, hogy ha az majd tiszta parázstűz lesz, tegyék rá az asszonyt. Már meg is gyújtották a máglyát, már vinni akarták az asszonyt, de mikor épp a zsarátnokra akarták tenni, letelt a hét esztendő, a hét félóra meg a hét minuta. A hét holló, akik ott voltak a máglya körül az igazlátásnál, csak megrázkódott, és valamennyiből szép fiatalember lett.

Ők aztán elmondták, hogy a királyné az ő testvérük, idáig azért nem szólhatott, mert őket akarta megszabadítani. A gyerekei pedig, akiket a vasorrú bába a vízen eleresztett, mind egy molnárnál vannak, az kifogta a vízből, és azóta szépen neveli is őket.

A királyné megszabadult, a gyerekeit a molnártól visszaszerezték. A királyné az anyját magához vette, a hét testvére pedig elment haza. Még most is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1974.

Az október különösen alkalmas időszak a kincskereső meseterápiában a gyermekkori apa-gyermek kapcsolatok feldolgozására

Ebben az időszakban a Mérleg-archetípus energiái a kapcsolatokra, az egyensúlyra és a harmóniára irányítanak, így a mesefeldolgozás során könnyebben kapcsolódhatunk a személyes élményekhez és a családi dinamikákhoz (Antalfai, 2016). A gyermekkori fejlődés során az apa jelenléte kulcsfontosságú az önállóság, a felelősségvállalás és a normarendszer kialakulásában (Erikson, 1991; Hatvani, 2008).

A „Hét holló” története különleges lehetőséget kínál arra, hogy a gyermekkori apa-gyermek kapcsolatok és a belső erőforrások komplex feldolgozására fókuszáljunk. A mese gazdag szimbólumrendszere – a testvérek átváltozása, a távollevő apa-figura, a lány hősi útja – mind-mind olyan elemek, amelyek segítenek feltárni és integrálni a gyermekkorban szerzett tapasztalatokat.

Apa-figura és érzelmi biztonság

Az apa érzelmi jelenléte a gyermek fejlődésében a differenciálódást, az önállóság kialakulását, valamint az erkölcsi és normarendszer megalapozását támogatja (Erikson, 1991; Hatvani, 2008). A „Hét holló” történetében a hiányzó testvérek és a messzire utazó lány szimbolizálják az apa távollétéből adódó érzelmi hiányt, ugyanakkor a lány útja során kapott segítségek (farkas, róka, kismadár) a belső erőforrások és a kreatív problémamegoldó képességek metaforái. A mese lehetőséget nyújt annak vizsgálatára, hogyan élhetjük meg a gyermekkorban távollevő, hiányzó vagy bizonytalan apa-figurát, és milyen belső erőforrásokra támaszkodhatunk az érzelmi feldolgozás során.

A történet szimbolikus rétegei

1. Távollevő testvérek és az apa hiánya – a hollók a családi hiányokkal és a bizonytalansággal kapcsolatos érzelmek metaforái.

2. Út és küldetés – a lány hosszú útja a személyes erő, a kitartás és az önállóság szimbolikus kifejeződése.

3. Segítők szerepe – a farkas, a róka és a kismadár a kreatív stratégiák, a bizalom és a kapcsolatépítés szimbólumai.

4. Küzdelem és jutalom – a hét esztendős próbák és a testvérek felszabadítása a türelem, a kitartás és az érzelmi fejlődés integrációját jelképezik.

5. Apai minőség – az apa-figura hiánya, távolléte vagy jelenléte a történetben lehetőséget ad annak felfedezésére, milyen érzelmi és szabályozó támogatást nyújt az apa a gyermek fejlődésében. Az apa a differenciálódás, a kockázatvállalás és a felelősségvállalás mintáit adja át, miközben a gyermek belső erőforrásait is aktiválja.

Feladatok és kreatív feldolgozás

A mese feldolgozása során a következő feladatok segíthetnek az élmények mélyebb integrálásában:

1. Szimbólumképzés – rajzold le a mese kulcsszereplőit (hollók, farkas, róka, kismadár), és írd mellé, milyen érzéseket vagy élményeket kapcsolsz hozzájuk a saját gyermekkorodból!

2. Érzelmi térkép – készíts táblázatot, ahol a mese során megjelenő kihívásokhoz (hosszú út, próbatételek) kapcsolódó érzelmeidet írod le, majd keresd meg a saját életedben ezekhez hasonló helyzeteket.

3. Belső segítők azonosítása – írj listát a saját belső segítőidről, akiket „hívhatsz” a nehézségek leküzdésére, ahogyan a lány a farkast, rókát és kismadarat hívta.

4. Szerepcserés játék – mesélj el egy nehéz gyermekkorból származó élményt úgy, hogy a történetben te vagy a holló, a segítő, vagy a lány. Ez segíti a perspektívaváltást és az érzelmek újraértékelését.

5. Narratív zárás – írj egy alternatív befejezést a történetnek, ahol te hozol döntéseket a hollók sorsa és a lány útja kapcsán. Így a mese eszköz lehet a kontroll és a belső erő gyakorlásában.

Záró gondolatok

A „Hét holló” kincskereső meseterápiás feldolgozása lehetőséget nyújt arra, hogy a gyermekkori apa-figura hiányával kapcsolatos élményeket kreatív módon integráljuk. A mese próbái, segítői és jutalmai mind-mind szimbolikus eszközök, amelyek a belső erőforrások aktiválására, a kitartásra és a családi minták feldolgozására szolgálnak.

Szakirodalmi hivatkozások

• Antalfai, M. (2016) Alkotás és kibontakozás. Budapest: [Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány].

• Erikson. H. (1991). Childhood and society (2nd ed.). New York: Norton.

• Hatvani, A. (2008). Apa-szerep a korai életszakaszban: Neveléstudományi tanulmányok. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

• Freud, S. (1933). New Introductory Lectures on Psycho-Analysis. London: Hogarth Press.

• Kernberg, O. (2010). Aggression in Personality Disorders and Perversions. New Haven: Yale University Press.

• Bettelheim, B. (1976). The Uses of Enchantment: The Meaning and Importance of Fairy Tales. New York: Knopf.