A színek nyelve – amikor nem szavakkal beszélünk

Van, amikor egy szín többet elmond rólunk, mint bármi más. Választunk egy árnyalatot, csak úgy – ösztönből, belső hangból –, és máris üzen a lelkünk. Talán épp sárgára vágyunk, mert kell egy kis fény. Vagy kéket kenünk a papírra, mert nyugalmat keresünk. Lehet, hogy a piros haragot rejt, vagy épp életet, lüktetést. És néha csak feketét érzünk igaznak. Az is rendben van.

A színek nem ítélnek. Nem kérdeznek vissza, nem cáfolnak meg – csak vannak. Képesek bejárni helyettünk azokat a belső tájakat, ahol még nem találtunk szavakat. A művészetterápiában gyakran megfigyelhető, hogy valaki először csak egy-egy árnyalatot húz elő. Nem rajzol, nem formáz – csak színez. És ez már önmagában folyamatot indít el. A választott szín visszajelzés. Megmutat valamit abból, ami bennünk van, de talán eddig rejtve maradt.

Érdekes, ahogy változik, hogy épp milyen színekhez nyúlunk. Van, hogy hetekig csak hideg tónusokat választunk, aztán egyszer csak megjelenik egy kis narancs, egy zöld, egy rózsaszín – és érezzük, hogy valami változik. Talán a lelkünk kezd levegőt venni újra.

A színek nyelve univerzális és egyéni egyszerre. Amit a sárga jelent neked, lehet, hogy másnak valami egészen mást mond. Ez benne a szép. Nem kell megfejteni. Elég megélni.

Ha legközelebb úgy érzed, túl sok benned a gondolat, az érzés, a feszültség – ne keress szavakat. Csak vegyél elő egy papírt, pár színt… és figyeld, mi jön belőled. Talán meglep majd, hogy a válasz már benned van – színekben.