Az idő fordulópontja, a zaj, a jóslás és az óév elengedésének archaikus rendje

A népi kalendáriumban december 31-e nem pusztán egy dátum, hanem határ. Küszöb. Átmenet. Az év utolsó napja egyszerre hordozza magában az elmúlás és a kezdet feszültségét. Szilveszter napja és éjszakája a paraszti kultúrában szorosan összefonódott az új esztendő első napjával: amit ezen az éjszakán tesz az ember, az kihat a következő év egészére, az életre, a termésre, az állatokra, a sorsra.

A szilveszteri szokások ezért soha nem voltak „csak mulatságok”. Mögöttük mindig ott állt a bőségvarázslás, a gonoszűzés, a jövő kifürkészésének vágya, valamint az a mély emberi szükséglet, hogy az idő kontrollálhatatlan áramlásában legalább szimbolikusan rendet teremtsünk.

Szilveszter mint átmeneti idő

A néphit szerint az év utolsó napja különleges, „nyitott” idő. Ilyenkor elvékonyodik a határ a jelen és a jövő között, ezért alkalmas jóslásra, kérdezésre, varázslásra. Nem véletlen, hogy a szilveszteri szokások jelentős része az ifjú lányok jövendőbelijére, a házasságra, a megélhetésre és az élet hosszára vonatkozott.

Ez az éjszaka nem a csend ideje volt, hanem éppen ellenkezőleg: a zajé. A hangos cselekvések, a lárma, az ostorpattogtatás, a kolompszó mind azt szolgálták, hogy az óesztendő terheit, betegségeit, rossz szellemeit elűzzék, és helyet készítsenek az új évnek.

Archetípusos értelmezés

A szilveszter ebben az értelemben küszöbhelyzet, liminális idő: a régi év „meghal”, mielőtt az új megszülethetne. A megszokott rend felbomlik, szerepek elbizonytalanodnak, és megjelenik mindaz, ami elfojtva maradt. A művészetterápiában ezt a pszichés állapotot kollektív liminalitásnak nevezik: a régi én már nem működik, az új még nem formálódott.

Szerelmi és sorsjóslások Szilveszter éjjelén

A szilveszter különösen a lányok számára volt fontos időpont. A házasság, mint életforduló, a paraszti társadalomban a női sors egyik legmeghatározóbb eseménye volt, ezért nem meglepő, hogy számtalan jósló eljárás kapcsolódott ehhez az éjszakához.

• Gombócfőzés: férfineveket rejtettek a gombócokba, és amelyik először feljött a víz tetejére, az jelezte a jövendőbeli nevét.
• Ólomöntés: a férj foglalkozására utalt.
• Gyimesi karókötés: a karó állapota a jövendőbeli társ anyagi helyzetére és testi adottságaira utalt.
• Álomjóslás: férfinadrág párna alá helyezése, sótlan pogácsa böjt után való elfogyasztása.

Belső Menyasszony archetípusa

Ezek a jóslatok nem csupán házasság-előrejelzések. Archetípusosan a Belső Menyasszony megjelenései: a pszichés készenlét képei, amikor az én kész kapcsolódni, kilépni a gyermeki állapotból, és új minőségbe lépni. A gombócfőzés, az álomjóslás és a karókötés projekciós felületek: a lány nem „megtudja” a jövőt, hanem képet alkot róla. A művészetterápiában a jövő képként jelenik meg, nem kijelentésként.

A zaj szerepe: gonoszűzés és bőségvarázslás

Szilveszterkor különösen nagy hangsúlyt kapott a zajkeltés: kongózás, csergetés, pergőzés, nyájfordítás mind azt a célt szolgálták, hogy a rosszat elűzzék, a jót bevonzzák.

• Erdély falvaiban a serdülő fiúk kolompokkal, ostorokkal, csengőkkel járták az utcákat.
• Kapuk kicserélése, pallók áthelyezése, szalmaköteg felrakása a lányos házak tetejére egyszerre jelképezte az eladó lányt és bolygatta a rendet.
• Hajdúdorogon a „Szent Péter csordájának megfordítása” a rend megújításának szimbolikus aktusa volt.

Katartikus funkció

A zajkeltés nem csupán gonoszűzés, hanem katartikus tisztítás. A művészetterápiában pontosan ezt a funkciót töltik be az intenzív anyaghasználatok, a ritmikus mozgás, a hangadás: biztonságos keretek között ad lehetőséget az elfojtott feszültségek kifejezésére. A modern petárdák, tűzijátékok ugyanezt a szerepet töltik be: kifelé robbantani azt, amit befelé már nem lehet hordozni.

Hejgetés és urálás Moldvában

A moldvai hejgetés – más néven urálás – nem csupán zajkeltés, hanem drámai, performatív rítus, amely végigkíséri a gabona útját a szántástól a kenyérig. Az udvar felszántása, a búzával való behintés bőségvarázsló aktus.

Teremtő Rend archetípusa

Ez a rítus a világ rendjének visszaállítása: a közösség nem vár passzívan a következő évre, hanem cselekszik. A művészetterápiában ezt reparatív alkotásnak nevezzük: nem elemezünk, hanem helyreállítunk.

Kántálás és újévköszöntés

A szilveszteri kántálás eredetileg felnőttek, legények szokása volt, később gyerekek és az adománykérők hagyománya lett. A köszöntők áldást hoztak annak, aki adott, és átkot annak, aki nem. A szó teremtő ereje így közösségi szinten is megnyilvánult.

Halál- és időjárásjóslás

Szilvesztert alkalmas időnek tartották a haláljóslásra: az elesés, a kulcs forgása, a cérna elszakadása mind az élet törékenységére figyelmeztettek. Az időjárásjóslás – északi vagy déli szél, tiszta vagy borús ég – a következő év reményeit vetítette előre.

Határőr archetípusa

A végességgel való találkozás tudatosít: amit nem akarunk látni, az megreked. Amit kimondunk vagy megjelenítünk, az átalakulhat.

Szilveszter ma, a hagyomány és belső rítus

Ma, amikor petárdákkal, trombitával, tűzijátékkal búcsúztatjuk az óévet, ritkán gondolunk arra, hogy ezek a gesztusok ősi mágikus gyökereket hordoznak. A zaj ma is zaj – de mögötte tovább él a vágy: elűzni a rosszat, és helyet csinálni az újnak.

Belső rítus

A művészetterápia feladata, hogy visszaadja az átmenetek formáját. Szilveszter ebben az értelemben nem naptári esemény, hanem belső lehetőség: elengedni, ami már nem él, és teret nyitni annak, ami még formátlan, de hív.