A küszöb ünnepe

Karácsony lezárása, farsang kezdete

Január 6-a különös határnap a hagyományos paraszti évkörben. Egyszerre lezár és megnyit: véget vet a karácsonyi ünnepkörnek, és megnyitja a farsang idejét. Olyan küszöb-idő, amikor a szent történet még jelen van, de már feltűnik a világi örömök, a mozgás, a közösségi élet lendülete is.

A nyugati kereszténység vízkeresztkor ünnepli Krisztus megjelenését a világ számára, a napkeleti bölcsek látogatását. A keleti egyház hagyományában ugyanez a nap Jézus születésének ünnepe. A hangsúly mindkét esetben a megmutatkozáson van: azon a pillanaton, amikor az isteni jelenlét felismerhetővé válik.

A háromkirályok alakja – az úton levők védelmezői

Gáspár, Menyhért és Boldizsár alakja a néphagyományban messze túlmutat a bibliai történeten. A napkeleti királyok az utazók, az úton járók, a vendéglátók védőszentjeivé váltak. Nem véletlenül: ők maguk is hosszú, bizonytalan úton indulnak el egy jel nyomán, idegen tájakon, ismeretlen világok felé.

A háromkirályok története ezért mindig is kapcsolatban állt az átmenettel, az irányváltással, a kereséssel. Nem érkeznek meg rögtön, nem tudják pontosan, hová vezet az út – mégis mennek. Ebben a mozgásban, ebben az elindulásban válik érthetővé, miért éppen ők kapcsolódnak vízkereszthez, az év első nagy fordulópontjához.

A víz megszentelése – tisztítás, védelem, élet

Vízkereszt egyik legfontosabb eleme a vízszentelés. A katolikus falvakban országszerte ezen a napon szentelték meg a vizet és a házakat. A szenteltvíz használata az egész életutat végigkísérte: „a bölcsőtől a koporsóig”.

Itatták vele a betegeket, borogatták a fejfájóst, tettek belőle az újszülött fürdővizébe, meghintették az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót, sőt a felravatalozott halottat is. Úgy tartották, elűzi az ártó hatalmakat, a rossz szellemeket, megvéd a vihartól és a betegségtől.

A vízkeresztkor szentelt vizet gyakran háromkirályok vizének nevezték. Nemcsak az emberekhez, hanem az állatokhoz is kapcsolódott: megszentelték vele az istállókat, az ivóvizet, a kutakat. Bélapátfalván és az Ipoly menti falvakban a ház földjét is meglocsolták vele, hogy Isten áldása legyen a házon, és ne árthasson semmi láthatatlan erő.

Ősi vízmágia nyomai

A szentelés mögött mélyebb, ősibb vízhit húzódik. Jászdózsán például léket vágtak a Tarnán, és lelocsolták egymást az emberek – „hogy ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen céllal. Ezek a szokások egyértelműen a víz tisztító, megújító erejébe vetett hitet őrzik, amely jóval a kereszténység előtti időkig nyúlik vissza.

Házszentelés és koleda – védelem és bőség

A vízkereszti házszentelés során krétával felírták az ajtóra a háromkirályok nevének kezdőbetűit és az évszámot. A felirat védelmet ígért villámcsapás, boszorkányrontás és minden ártó hatalom ellen.

A szertartás gyakran termékenységvarázsló elemekkel egészült ki. Moldvában, Pusztinán a papot leültették egy padra, amely alá gabonát tettek, hogy a tyúkok bőven tojjanak. Másutt búzát, almát vagy tollat helyeztek az asztalra, hogy szerencse legyen a termésben és a jószágban.

A házszentelés – más néven koleda – egyúttal adománygyűjtés is volt. A pap, a kántor és a ministránsok házról házra jártak, énekeltek, füstöltek, szenteltek, a háziak pedig élelemmel, terménnyel, pénzzel vendégelték meg őket. Ez a szokás nemcsak vallási, hanem közösségi esemény is volt: az év eleji kapcsolatmegerősítés ideje.

Háromkirályjárás – csillaggal a sötétben

Vízkereszthez kötődik a háromkirályjárás, a csillagozás szokása. Gyermekek – többnyire fiúk, néhol lányok – fehér ruhában, papírsüvegben, csillagot vivő játékszerkezettel járták a házakat. Énekeltek, köszöntöttek, adományt kértek.

A szokás központi eleme az úgynevezett csillagének, amelynek legismertebb sora:

„Szép jel és szép csillag, szép napunk támad.”

A csillag itt nemcsak a betlehemi jelképet idézi meg, hanem azt az ősi tapasztalatot is, hogy az ember sötét időszakokban jelekre figyel, irányt keres. A háromkirályjárás dramatikus formái mára nagyrészt eltűntek, de a csillag motívuma megmaradt: valami fény, ami vezet.

Időjárásjóslás és termékenység

Vízkereszt napjához számos időjárás- és termésjóslás kapcsolódott. Figyelték az eresz csorgását, a fagyot, a szelet, a napsütést. Ezekből következtettek a tél hosszára, a tavasz érkezésére, a nyár csapadékára, a termés bőségére.

A termékenységvarázslás itt is jelen van: fonni kellett, hogy hosszúak legyenek a kolbászok, figyelték a víz megjelenését a kerékvágásban, a szél irányát, a hideg erejét. Minden jel számított – mert az év még „alakíthatónak” tűnt.

A karácsonyfa lebontása – elengedés

Újabb szokás szerint vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát. Ez a gesztus csendes, mégis beszédes: a fényes ünnep díszeit elcsomagoljuk, a hétköznapok visszatérnek. A csoda emléke megmarad, de már nem kívül, hanem belül.

Vízkereszt így nem pusztán egy vallási ünnep, hanem átmeneti tér az évben. Megtisztít, lezár, megáld, és felkészít arra, ami jön. A víz, a csillag, az út és az áldás motívumai mind ugyanarra mutatnak: az élet folytatódik, de már más hangsúllyal, más irányban.